2016. január 27., szerda

2016. január 27. szerda

Egész éjjel a műtét körül járt az agyam. Nehezen aludtam el előző este. Már annyi imát és fohászt elmondtam, hogy máskor belealudtam volna. De most nem. Furcsa volt az is hogy nem nyöszörögnek mellettem.
Reggeli vizitnél ismét előírták a napi infúzió mennyiséget, illetve megnyomkodták a hasamat, és továbbmentek.
Menet közben a nővérektől kipuhatolóztam, hogy szerintük melyik orvos az, akivel érdemes lenne a műtétet elvégeztetnem. Mégis milyen a felhozatal. Persze nagyon jó sebészek vannak a zalaegerszegi kórházban, de mégis kik azok, akik a „belesekre” vannak ráállva.
Sokféle verziót hallottam, abból választottam akkor egy nevet, akiről fogalmam sem volt, hogy kicsoda. De akkor még nem volt szó semmi műtétről.
Eljött a déli, főorvosi vizit. Valahogy olyan sok orvos és nővér volt a szobában, hogy hihetetlen. Főorvos közölte, hogy ha az előírt diétát tartani tudom, akkor hazaengednek és eldönthetem, hogy mi legyen a következő lépés. Megdöbbentem. Haza akarnak adni egy előírt diétával? Álljak neki enni, és ha műtétre kerül a sor, akkor pedig csináljam végig újra a keserűsós procedúrát??? Na neeeeeem. Én aztán nem.
Minden bátorságomat összeszedve a főorvos felé intéztem a szavaimat.
Tudja mit szeretnék főorvos Úr? Mit? Műtsenek meg, minél előbb. Ezen annyira meglepődött, hogy felnézett a lázlapomból szemüvegét az orra hegyére tolta és rám nézett. Ha ezt szeretné, akkor megműtjük. Az orvosok és a nővérek bólogattak, volt, aki még egy like-ot is mutatott.
Azonnal felvettek az osztályra, mint fekvő beteget, mert addig ambulánsan voltam ott.
Főorvos úr közölte, hogy a vizit után visszajön még hozzám.

Olyan kő esett le a szívemről és a lelkemről, hogy hoztam egy hatalmas döntést. De abban a pillanatban, ahogy a kő legördült, valahogy a félelem lett úrrá rajtam. Mi lesz, ha nem ébredek fel a műtétből??? Soha nem feküdtem még kórházban, kivéve a születésemkor. Egy műtétem volt, amit járóbeteg szakellátáson végeztek el. Zsírmirigyeket távolítottak el a hajas fejbőr alól.
Közben új karszalagot kaptam, új lázlap, pörögtek az események körülöttem.
Vizit után a főorvos úr, ahogy ígérte visszajött. Elmondta, hogy mivel a műtét mellett döntöttem, és az onkoteam épp a szerdai napon Zalaegerszegen tart rendelést, így megtárgyalták sürgősen az esetemet, és a kivezetés mellett döntöttek. Tehát sztóma. A szó az agyam hátsó bugyrából előugrott, amit az előző nap elraktároztam
Bea, tartsd még magad! Nem roskadhatsz össze, van még megbeszélni valód a főorvossal.
Kérdezte, hogy kivel szeretném elvégeztetni a műtétet. Visszakérdeztem, hogy kit ajánl? Ő nem ajánlhat, de ha van, akivel szeretném elvégeztetni, akkor őt írják ki hozzám. A következő kérdésemben a felől érdeklődtem, hogy esetlegesen ő nem e vállalná el. Határozott nemmel felelt, mondta, hogy mivel ez egy hosszú folyamat lesz, és nem egy műtétes, hanem három (kivezetés, tumor eltávolítás, sztóma visszahelyezés) ő nem vállalja. És aki elkezdi a műtétek sorát, ő fog végig a sebészem lenni. Akkor közöltem vele a döntésemet, amit már a délelőtt folyamán kispekuláltam. Mondtam, hogy Horváth doktor úrral szeretném elvégeztetni a műtétet. Biccentett, és közölte, hogy akkor úgy lesz, ahogy szeretném.

Azt hogy a műtét mikor lesz, a válasza az volt hogy csütörtökön vagy pénteken.
Miután a főorvos úr elhagyta a szobát, jött a következő mélypont. SZTÓMA. Persze mondta, hogy ideiglenes megoldás lesz. Na de akkor is. Hogy lehet úgy élni, hogy az ember egy hasára ragasztott zsákkal éli a mindennapjait? Sírtam, szegény szobatársaim megértek vigasztalni.
Délután aztán egyszer csak jött egy fiatalember, akiről kiderült, hogy altatóorvos és jött felvenni az adataimat, megvizsgált. Mondta, hogy a holnapi műtét miatt jött. Holnap műtenek? Rám nézett, és megkérdezte, hogy mit mondtak, mikorra van előjegyezve a műtétem? Csütörtök vagy péntek…
Kikérdezte a kórelőzményeimet, megbeszéltük, milyen gyógyszereket szedek. Mondta azt is, hogy nem ő lesz az altató orvosom, mert aki ki van írva hozzám, ő jelenleg műtőben van, a vizsgálatot, pedig valakinek el kellett sürgősen végezni.
Közben befutott Eszti keresztlányom, aki a szívsebészeten ápolónő, hogy keresztanyuuuuuu, miért nem mondtad, hogy mi van veled? És hogy itt vagy? Édes kiskutyám… Mikor???
Mondta azt is hogy látta, hogy holnap délelőtt műtenek. Hoppá, már két csütörtöki műtét belengetés??? Jó hogy tudom, mert legalább fel tudok rá készülni lélekben.
Beszélgettünk kicsit, megszeretgettük egymást és ígérte, hogy a műszakja végén visszajön még hozzám.
Közben lelkipásztoromnak Laci atyának írtam, hogy műteni fognak és nagy szükségem lenne rá, hogy meglátogasson, mert nagyon nagy félelmeim vannak, és össze vagyok rottyanva. Visszaírt, hogy mikor műtenek, mert a mai napon nem biztos, hogy időt tud szánni arra, hogy meglátogasson látogatási időben. De mondtam neki, hogy jöhet utána is, mert az ismerős nővérke, Marcsi lesz az egyik éjszakás nővér, és csak nem dobja ki J Neki is ő a papja.
Megegyeztünk, hogy estére érkezni fog.
Megjöttek közben Anyuék is. Minden nap jönnek szegények.
Anyu is azzal jött, hogy találkozott azzal az orvossal, aki hétfőn jelen volt a rendelőben, amikor felvettek a sebészetre, és kérdezte tőle, hogy mikor műtenek. Megnézte a kiírást és közölte vele, hogy csütörtök reggel 9 óra. Na akkor ez már tuti. Egy zabszemet sem lehetett volna feldugni a fenekembe (na persze fizikailag is elég nehéz lett volna) annyira be voltam parázva. Műtét, sztóma, félelem. Felébredek??? Annyira csak ez járt a fejemben.
Szerencsére nem nagyon kellett sokat ezen agyalnom, mert hirtelen elleptek a látogatók. Jött Márta keresztanyám, Erzsi, anyu nővére és a fia Józsi. Ott volt még Anyu és Apu is. Hirtelen annyi minden volt körülöttem, és annyi megerősítést kaptam, hogy hihetetlen. Hoztak nagyon sok finomságot is. Gondoltam, majd ha már ehetek, akkor mindent felfalok, mert amire ebből a műtétesdiből kijövök és ehetek annyira éhes leszek, mint egy gebe farkas.
Közben befutott Andi és Edina barátnőm is. Nagy szerencsémre. Andi annyira pozitív és Edina is sokat segít lelkileg, hogy már kezdenek a felhők a fejem fölött feloszlani.
Rokonok közben hazamennek, Anyuék is otthagynak a csajokkal.
Poénkodnak a lányok, hogy most mit akarok, lesz menő hasitasim, majd mindegyikre ráírják, hogy guccsi és akkor egy szavam se lehet. Jókat nevetgélünk. Akkor már kijött a számon a zsákos frodó, hasikakitasi szó is. Jó lesz ez, poénkodom a helyzetemen.
Ebbe a jókedvbe érkezik meg Eszti keresztlányom is, és elárulja, hogy egy nagyon jó kis fiatalos team fog műteni. Szuperek. Megnyugszom. Beszélgetünk, nevetgélünk, persze nem zavarva a szobatársakat sem. Közben Laci atya is megérkezik.
Marcsi nővér közli, hogy Bea akkor holnap műtét reggel 9 óra, de ha sürgős eset jön közbe, akkor tolva lesz az időpontom. Na akkor valóban műtét. Ha már ennyi oldalról bejött az információ.
Megkapom a szükséges információkat, éjfélig ihatok bármit. Persze kapásból jöttek a hozzászólások, ha ezt tudtuk volna, akkor hozunk egy kis hazai pálinkát, meg bort. J
Reggel melyik gyógyszereimet mikor vegyem be, fertőtlenítő fürdés, szexi kórházi hálóing.
Lányok közben elmentek. Atyával maradunk kettesben. Szobatársak telefonálnak.
Elmondom neki a félelmeimet azzal kapcsolatban, hogy nem ébredek fel a műtétből. Meggyónok. Könnyebb lett a lelkem. Atya hazamegy.
Valahogy ezt a nem ébredek fel fóbiámat kezdem elengedni.

Próbálunk aludni, de egy beteget hoznak a műtőből és elég virgonc a néni, és jó nagy a szája. Lassan éjfél, és még nem alszunk. 

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a jó embereket, a nevem Hernandez egy üzletember, akinek hitelt kell szereznie, mielőtt az üzletemet működtetné, itt jöttem a blogra, hogy hivatkozzam, és elmondjam jó emberemnek egy nagyszerű nőnek, Hónapokig, amikor egy törvényes kölcsönt kerestem, néhány hamis hitelező megcsalta, és mindenkinek köszönetet mondok Istennek, hogy amikor kapcsolatba kerüljek Stella Rene asszonnyal, aki kölcsönzött nekem egy 9 000 000,00-os hitelösszeget az üzletem vezetésére és A hitel kamatláb 3% így én adok Isten minden dicsőségét, és hadd tanácsot néhány ember, akiknek szüksége van a hitel kérjük Stella Rene megbízható, mert csoda, hogy még mindig vannak olyan hitel hitelezők, akiket Isten küldött, hogy segítsen az embereknek Hitelt érdemes igénybe venni, ezért lépjen kapcsolatba a {mrsstellareneloanfirm1@gmail.com} e-mail címmel, és nyugodjék meg róla, hogy a problémái véget értek, miután megtalálta őt, mert képes felajánlani azokat a személyeket, akik ma segítségre szorulnak.

    Hernandez


    VálaszTörlés
  2. Jó nap,

    Köszöntjük a Wilhelm Aiden Loans-nel, vagyunk nemzetközi hitelintézet és hitelezők, akik felajánlották kölcsönöket különböző egyéneknek és cégeknek Európában, Ázsiában és a világ más részein. Kölcsönökre van szüksége? Szeretne kifizetni a számláit? Szeretne pénzügyileg stabil? Az ügyfelek és a vállalati ügyfelek részére nyújtott kölcsönöket kínáljuk, kölcsönöket nyújtanak 3000 dollárról 700 000 dollárra. Minden érdekelt pályázónak össze kell hangolnia a vállalat politikáját. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: waspeedyloans.office@gmail.com az eljáráshoz. Kösz

    Hitelkérelem:

    * Jelentkező neve:
    * Cím:
    * Város:
    * Állapot:
    * Ország:
    * Neme:
    * Családi állapot:
    * Kor:
    * Foglalkozása:
    * Jövedelemadat:
    * Tel:
    * Mobil:
    * Kért összeg:
    * Hitel időtartam:
    * Hitel cél:
    * Kértél korábban egy kölcsönt?
    * Beszélsz angolul?:

    Vásárlói szolgáltatás: waspeedyloans.office@gmail.com

    A Hiteligénylés benyújtása után 24 óránál kevesebbet vár el az előzetes válasz, és az Öntől kapott információk kézhezvételétől számított 48 órán belül finanszírozást kap.

    Üdvözlettel
    Wilhelm Aiden úr

    VálaszTörlés