Negyedik kemoterápiás kezelés
A hacacárén begyűjtött pozitív
energiákkal megtelve kezdtem meg a negyedik kemoterápiás kezelésemet. Másfél
centis hajjal, talpig sminkben, vörös szájjal érkeztem meg a felvételi
osztályra.
Az új fizimiskám mindenkinek
tetszett és mondták, hogy ne is növesszem meg a hajamat a jövőben. Na de azért
nekem a hosszú/hosszabb haj a haj.
Ugyanazt az ágyat kapom mit előző
alkalommal, így nem kell azon gondolkodnom a wc-ről vissza menetbe, hogy melyik
kórterembe kanyarodjak le. Ez gondot okoz sokszor, mert annyira beleég az
emberbe az előző kórterem szám, hogy van, hogy össze-vissza kóválygunk. Múltkor
egy pasi bejött a kórtermünkbe, és annyira koncentrált az infúziós állvány
kerekeire, hogy nem nézett fel. Ráköszöntem, hogy jó estét, még mielőtt
valamelyikünk mellé befeküdt volna az ágyba. Vannak vicces szituációk, és mi jó
hangosan vihorászunk rajtuk.
Lincsi drágám mellé kerültem.
Vele már a négy alkalomból harmadszorra vagyok együtt. Ez jó, mert nem kell
megint mindent az elejéről elmesélni, hogy mi a baj, hanem mehet minden onnan,
ahol az előzőekben abbahagytuk.
 |
| Mr. Dog - a méretes méteres ajándék |
Szuper idézetet is kaptam
Enikőtől: „Csak akkor add fel, ha bélyeg van rajta”. Rajtam nincs bélyeg,
úgyhogy nem adom fel :)
Aztán ahogyan megyünk bele a
délutánba, egyre jobban háborog a gyomrom, a szaglásom olyanná válik, mint egy
kopónak. És a gáz az, hogy itt inkább szagok vannak, mint illatok. Illatot
akkor érzünk, ha a nővérek a közelünkben vannak.
Lassan már megszokom ezt az
érzést, de mégis valahogy mégsem. Nagy kettősség van bennem ezzel kapcsolatban.
Tudom, hogy mi vár rám, de mégis az újdonság erejével hat rám, hogy a vesetál
fölé hajlongok folyamatosan.
Enni nem tudok, inni igyekszem,
de folyamatosan olyan száraznak érzem a szájüregemet, hogy tapad a nyelvem
mindenhova. Iszom, megfordul bennem, és viszontlátom… kegyetlen egy körforgás…
Este aztán vénásan kaptam valami
„csodaszert” amitől hirtelen rosszabb lett, majd mintha elvágták volna, és
minden kitisztult. Ettől aztán végig tudtam aludni az éjszakát teljes
nyugalomban. Reggel 5 óra után aztán megint a megszokott vizeletleadás, mert a
vesefunkciót figyelemmel kísérik, hogy nem jelentkezik e valami mellékhatása a
kezelésnek.
Folyamatos alhatnékom van, ez a
legjobb, mert gyorsabban megy az idő, illetve akkor nincsenek ingereim.
Orsi is jött a férjével a kemóra.
Orsi férje a falumban lakott „legény” korában, aztán beköltöztek a városba.
Orsi is január végén-február elején kezdte a daganatosok vesszőfutását, mint
amikor én is. Kicsit bandáztunk, és szeretett volna társulni a kórtermünkbe, de
sajnos tele voltunk.
Lincsi mellett, egy igazi ízig
–vérig mindent jól megmondok mielőtt gondolkoznék sorstársunk volt a
szobatársunk. Folyamatosan mondta a magáét, amitől még jobban szédültem,
émelyegtem és lassan eljött az a pillanat, amikor inkább az alvást
választottam, így nem volt hallgatóság és elhalkult a kórtermünk.
Ida kolléganőm a napokban
ünnepelte a névnapját, így felhívtam, hogy felköszöntsem.
Idácska egy nagyon pozitív, kedves, segítőkész ember. Annyira, de annyira
kedves mindenkivel, hogy nagy népszerűségnek örvend a körünkben. A csilingelő
hangja annyira felvidított, hogy gondoltam bármi is jön, már fél lábon fekve is
kibírom a negyedik kezelésemet, mit nekem csacsogó szobatárs.
Csütörtök reggelre szerencsére
ismét jól és nyugodtan aludtam (őrület, hogy nekem csak aludnom kell a
kezelések alatt). Ami azonban fura, hogy már 9 órakor ott állt az ágyam végében
a következő beteg és csak azt tudta kérdezgetni, hogy mikor jár le a kezelésem,
mert ő már szeretné az ágyamat. Mondtam neki, hogy még két órányi infúzió
visszavan, és amíg nekem le nem folyik én fel nem tudok kelni, mert akkor aztán
elszabadul belőlem a pokol.
Nagyon sok a beteg, főleg férfiak
jöttek. Le a kalappal az onkológián dolgozókkal szemben, mert az a logisztika
amit nap mint nap csinálnak, elég emberfeletti. Emellett pedig az, ahogyan
velünk bánnak. Szeretettel, teljes odaadással fordulnak felénk, még akkor is,
amikor kiállhatatlanok, gusztustalanok és türelmetlenek vagyunk.
11 órakor aztán az adagoló pumpa
jelzett, hogy nincs több cseppszám, így jeleztem a nővérkéknek, hogy a
szereléket minél előbb eltávolítsák belőlem.
Hazaérve anyu fincsi feketeszeder
levessel várt. Lemostam a három nap minden emlékét magamról, majd a hideg leves
felé vettem az irányt. Nagyon jól esett a még háborgó gyomromnak. A legnagyobb
gyógyír ilyenkor valami hideg kaja, vagy ital.
Délután pihentem, majd még
többször átírtam a hacacáréról szóló cikket, mert még új információk is
kerültek a birtokomban, és nem szerettem volna senkit sem kihagyni belőle. Nemsokára
megjelenik az április Milejszegi Krónika és a polgármesterrel lebeszéltem, hogy
mellékletként megjelenhet e benne az irományom. Nagyon hálás vagyok az egész falu (na és a környező települések lakóinak is) összefogásának, és minimum annyit megérdemelnek (és sokkal, de sokkal többet is),
hogy köszönetet mondjak nekik.
Apu este jól befűtött, mert a
kemoterápiás kezelés kezdése óta fagyos lettem. Ebben a jó kis melegben aztán
nagyon gyorsan kezdtek leragadni a szemeim. Következik 11 nap pihenős, erősödős
nap. És egy szuper szombat a következő hétvégén. Márton keresztelője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése