Harmadik kemoterápia utáni CT vizsgálat
Reggel időben felkerekedtünk,
hogy az előírt időpont előtt 1,5 órával már Keszthelyen legyünk a CT
vizsgálaton. Azért kellett előbb ott lenni, mert tudtam, hogy kontraszt anyagot
kell innom. És Keszthelyen az egy főre jutó adag másfél liter, amit másfél óra
alatt kell legurítani az ember torkán.
Fél kilenckor már Keszthelyen
voltunk a CT vizsgáló előterében. Papírjaimat beadtam, majd a már ismerős
váróba küldtek. Anyu, Apu és Enikő is kísértek. Rövidesen megkaptam a
kontrasztanyagot is egy három decis műanyag pohár kíséretében. Az első pohárnál
már úgy éreztem, hogy az ízétől égnek áll a hajam. Ánizsos, ami nem egy rossz
íz, és egy pohárral nem is lenne gond, de ezt még megismételni négyszer. Húúú.
Ajánlgattam én már mindenkinek, de hát tudtam, hogy ezzel egyedül nekem kell
megbirkóznom, mint annyi minden mással is.
Ahogy ment az idő, zalaegerszegi
ismerősök is jöttek, lassan eladtuk a várót. Enikővel is megbeszéltük azt, ha végeztünk,
akkor először lemegyünk a partra, mert imádom a Balatont, majd keresünk egy jó
helyet, ahova beülünk és megebédelünk. Az időjárás is pont kedvezett ennek a
programnak, mert kezdett hét ágra sütni a nap. Szuper.
Lassacskán eltelt a másfél óra,
és fogytak előlem az emberek, akik ugyancsak a vizsgálatra vártak.
Engem szólítottak. Bementem, majd
a már januárban megismert asszisztenssel találkoztam. Nagyon aranyos volt, mert
megismert. Beszélgettünk, míg előkészítettek a vizsgálatra. A branül bökés
most sem volt olyan egyszerű, de nagy nehezen az is összejött, a jobb kezem könyékhajlatába.
Az asszisztens eközben nyugtatott, hogy minden rendben lesz, és biztosan, hogy
javult az állapotom. Kérdezte ki az onkológusom és a sebészem. Megbeszéltük,
hogy ő is túlélő, 5 éve tünetmentes, tudja mivel küzdök.
Aztán magamra hagyott a vizsgálóban
és elkezdődött a vizsgálat. A gép mondta, mit kell csinálni, én pedig okosan
engedelmeskedtem. Majd megkaptam vénásan is egy adag kontrasztanyagot, és ismét
elindult a gép. Tartsa benn a levegőt, …………. lélegezhet.
Anyut megkértem, hogy az öltöző
ajtóba álljon és beengedem, hogy segítsen minden ruhaneműt, amit itthon
felvettem, visszaadni rám. Legnagyobb kihívás egy könyékhajlatba bökött
branülel felvenni a melltartót.
Ezután a váróterembe kellett
visszamennem, fél óra várakozásra, hogy a kontraszt anyag nem okoz e allergiás
tüneteket. Azt mát megtanultam, hogy hasmenést okoz. Vártam is, hogy mikor kell
majd rohamléptekkel a wc-re rohannom.
Kinn a váróteremben ültünk,
beszélgettünk, nevetgéltünk, amikor az asszisztens odajött hozzám, és
érdeklődött, hogy jól érzem e magamat, nincs e nehézláb érzésem, nem dagad e a
lábam. Mondtam neki, hogy köszönöm jól érzem magam, ilyen tüneteket nem vettem
észre. Kérte hogy húzzam fel kicsit a nadrágom szárát, hogy a bokámat
megnézhesse, de semmi. Szuper karcsú (ezt mindig is szerettem magamon). Mondta,
hogy most fél óráig ha lehet, teljes nyugalomban üljek, feleslegesen ne
mocorogjak, ne mászkáljak. Bevallom, hogy teljesen beparáztam, hogy mi a fenét
mutatott ki a vizsgálat. Előhozakodtam a kérdésemmel, hogy van valami
probléma?
ÓÓÓ, hát trombózis gyanú. Hát
komolyan mondom, mi a franc jön még? Nem is én lennék, ha nem lenne mindig
valami csavar körülöttem. Hihetetlen.
Mivel Anyu épp beszélgetett
valakivel, nem figyelt oda, hogy miért jött ki az asszisztens a vizsgálóból,
csak utána kérdezett meg, hogy mi történt. Csak egy kis trombózis, mondtam neki. Én ettől
persze annyira nem ijedtem meg, de Anyu arcát látva, ahogyan pillanatok alatt
az aggódás végigfutott rajta és ott is maradt, elkezdtem komolyabban venni a
problémát.
Visszajött az asszisztens,
mondta, hogy a főorvos már leletezi a felvételt, mert ebben az esetben vissza
kell mennem a zalaegerszegi onkológiára, hogy az ezzel kapcsolatos dolgokat
megmondják, mit kell tennem. Kérdeztem, hogy mikor kell visszamennem? Holnap? Jövő
héten? Neeeeem, mihelyst a lelet a kezemben lesz, azonnal indulás.
Na nesze neked Balaton parti
séta….
Kis várakozás után szólítottak,
mert a branül még mindig a kezemben volt. Mondták, hogy nem veszik ki, mert ha
véletlenül kapnék valamit, amit vénásan kell adni, akkor ne kelljen újra bökni.
Megkaptam a leletemet is. És az,
hogy trombózisom van, abban a pillanatban, amikor megláttam a leletet, rohadtul
nem érdekelt. Mert az amit laikus szemmel is láttam, valami eszeveszett
jókedvre derített. ZSUGORODÁS. A májon, a májkapuban, a végbéltumor melletti
elszóródások jelentős mértékben csökkentek, nem is számszerűsítették. A májon
lévő legnagyobb 3,5 centiről 1,8 centire csökkent, a májkapuban lévő 4,5-ről
3,2-re. Maga az elsőrendű tumor nem mutatott változást negatív irányba, de ami
a legjobb, hogy nem is nőtt.
Ez kattogott bennem, hogy 3 kemo
után ilyen nagy csökkenést mutatott a vizsgálat, akkor mit nekem trombózis nagy
baj nem lehet.
Összeszedtem a csapatot, beültünk
az autóba, és Zalaegerszeg felé vettük az irányt. Persze Apu volt annyira jó
fej, hogy arra az útvonalra irányította a menetelt, hogy lássam a Balatont.
Megígértem neki, hogy még visszatérek hozzá. Ha idén nyáron nem is, de jövőre
mindenképp.
Hazafelé, aztán ahogy illik, a
kontrasztanyag megtette a hatását, olyan hasmasom lett, hogy hihetetlen. Alig
vártam, hogy Pózvára érkezzünk. Amikor az osztályra beértem, a nővérkék
kérdezték, hogy mit keresek ott, ez nem az én hetem és napom.
Kezükbe adtam a leletet, mondtam,
hogy mit mutatott ki a vizsgálat, és közöltem, hogy akkor én most elvégezném a
dolgomat a mosdóban.
Amíg a mosdóban voltam, a
nővérkék előkerítettek egy orvost, mert az enyém nem volt aznap. A doktornő
azonnal kezelésbe vett, majd felhívta a belgyógyász főorvost, hogy egyeztessenek
az ügyemben. Addig én nyugalommal vártam a további sorsomat.
A trombózis kezelésére reggel és
este is 0,8 ml-es vérhígítóval kellett böknöm magam, és szigorú ágynyugalom,
hogy a vérrög el ne indulhasson. Sógornőm azt mondta, hogy ez terápiás adag, nem megelőző, tehát mindenképpen működnie kell. Persze azt is vázolta, (egyébként Ő szívsebész) hogy ha nem szívódna fel, akkor egy filtert tesznek be a vénába, hogy ne menjen fel a szívbe a vérrög. Elég ijesztőnek tűnt, de nagyon éreztem belül, hogy erre abszolút nem lesz szükségem.
Ja… és hogy hol volt a vérrög? A
van cava inferior-ban. Ez persze nem mondott nekem semmit, de erre rákerestem
dr. google-ban. „…A vena cava inferior (VCI) vagy alsó üres visszér, a test
legnagyobb gyűjtőere, amely a vénás vért az alsó végtagokból és a törzs
rekeszizom alatti részéből a jobb szívfél irányába szállítja…” (forrás:
wikipédia)
Valljuk be, nem a legjobb helyet
találta meg magának ez a vérrög.
Keszthely (forrás: Internet) |