2016. március 24., csütörtök

2016. március 22 - 24. kedd-csütörtök


Boldog névnapot Beáta!

A mai nappal megkezdődött a harmadik kezelésem. Kicsit furcsa volt, mert plusz egy pihenős hetet kaptam, mivel nemzeti ünnepünk, március 15-e keddre esett, így aznap nem volt betegfelvétel az osztályra.
Jó is volt, meg nem is. Nem, azért, mert olyan soknak tűnt az otthonlét és most az osztályra érkezés olyan volt, mintha újra kezdtem volna a kezelést az első alkalomtól. Jó, pedig pont azért, mert olyan sokáig lehettem otthon. Furcsa egy szituáció. (Csabi kollégám szerint balfasz egy szituáció)

A betegfelvételi osztályon nagy mosollyal vártak és arról sem feledkeztek meg, hogy névnapom van. Az osztályon benn a nővérkék, doktornő is megemlékezett a névnapomról. Nagyon figyelmesek. Mosolygósan sokkal szebb az élet, és valahogy olyan érzésem is volt, hogy szívem szerint a kedvemre öleltem volna az egész világot.

A facebook is csak küldte a jelzéseket, hogy egyre többen gondoltak rám ezen a napon. Nagyon sok energiával töltött fel.

Azonban, hogy eme jeles napon a vénabökés pikk-pakk meglegyen, az csak az álmaimban élt. Sajnos már a vénáim is védekeznek minden ellen, és a kemoterápia sem a barátjuk, ezért csak a negyedik bökésre sikerült használható vénát bökni, a bal kézfejemen.
Az volt folyamatosan bennem, hogy használ, és a mostani kezelés utáni CT csakis jó lelettel fog szolgálni. Ez az egy jár folyamatosan a fejemben. Reggel, délben, este és legfőképp éjszaka, amikor már csak egyedül vagyok a gondolataimmal. Olyankor a fejemben lejátszom azt, hogy a rossz dolgok lassan vesztésre kényszerülnek a szervezetemben. A sok vitamin, antioxidáns, a kemo és elsősorban a pozitív gondolataim egyesével pöckölik le a színről a rossz sejteket.

Szobatársak már a megszokott betegtársak. Nem kell újra bemutatkozni, és mindent ott folytatunk, ahol március elején abbahagytunk. Mivel ők már hétfőn kezdték a kezelést, most másnaposak, és csak alszanak. Maga az állapot is olyan, mint aki másnapos. Kótyagos fej, háborgós belső, és a vízszint kívánása az ágyban. Az ember csak aludni kíván, valami rettentően erős erő húzza lefelé a szemhéjait, hogy könnyebben elviselje ezt az állapotot.

Valahogy a mai nap a csípős injekció (nekem csak káromkodós injekció, ami megvéd az egyik infúzió mellékhatásaként jelentkező hasmenés ellen) valahogy a már bocsánat, de a fosatós infúzió után került beadásra. Hát meg is lett a hatása, pillanatok alatt elöntötte az egész zsákomat a forróság, és mint egy nikkelbolha úgy ugrottam ki az ágyból. Spuri a wc, ahol kb. egy fél órát eltöltöttem, amire az összes dolog, ami a bélrendszeremben volt, el nem hagyott. Szerencse, hogy gyorsan lement, és ezt egy, egy körös wc projekttel letudtam.

Dia, Edina és Csabi
(Csabi olyan gyorsan nevet, hogy homályos lett :) ) 
Közben kaptam a munkatársaimtól szelfit, mentek ki az egyik falunkba leltározni, mert az ottani kolléganő nyugdíjba ment. Menet közben gondolták, hogy meglepnek a vidám ábrázatukkal. 
Hiányoznak nagyon. Bár voltam a hivatalban nemrég, de belőlük sosem elég.

Aztán kiderült az is, hogy még Zalaegerszegen nem működik az új CT gép, így a következő héten ismét Keszthelyre kell mennem vizsgálatra. De legalább tudom, hogy hova kell menni, mert már januárban is ott végezték el a CT vizsgálatot. Ki is gondoltam, hogy lemegyünk Anyu, Apu és én, és elhívom Enikőt is, ha van kedve. Vizsgálat után sétálunk egyet a Balaton parton, utána eszünk valami finomat valahol és hazakocsikázunk. Nagyon jó terv.

Első este hihetetlenül hányingerem volt, azonban sehogy sem akart kijönni belőlem semmi sem. Csak erőltetett. Rohadt egy állapot. Amikor érzed, hogy meg kellene fejteni azt a rókát, de semmi. Aztán Lincsikém drágám az egyes ágyon egyszer csak elkezdte kiadni magából a dolgokat. Na nekem ez a hang hiányzott. Lincsi nevét aznap este az imámba belefoglaltam, hogy mennyit segített, hogy megkönnyebbüljek.

Másnap reggel ismét vizeletet kellett adni, majd miután ezt 5 óra után megtettem, hamar vissza is aludtam. A reggeli vizitet is majdnem végigaludtam, nagy nehezen sikerült csak az egyik szememet nyitva tartanom, és az orvos kérdéseire választ adnom.

Délután aztán a 22 órás adagra kellett várni, csak mentek a percek, üresjáratban feküdtünk többen is. Amennyivel később lesz kész a szer, annyival később mehetünk haza másnap. Őrület, hogy ilyen is lehetséges, az eddigi két alkalommal még nem találkoztam ilyen „problémával”. Azonban a főnővér kezébe vette a dolgokat, és hamarosan már csepeghetett belénk az utolsó flakon cucc.

Szerdán mindkét szobatársam haza ment, és egyedül maradtam éjszakára a kórterembe. Kicsit idegen érzés volt, hogy senki nem durmolt a mellettem lévő ágyakon. Az időt rádióhallgatással, hányással, cseteléssel és alvással ütöttem el. Enni csak 4 tuctuc kekszet sikerült. Kalóriákban bővelkedő eledel….

Csütörtökön 10 óra 10 perckor az utolsó csepp is elfolyt a literes palackból, utána összepakoltam, és háromnegyed 11-kor talpig sminkben vártam Anyuékat, hogy jöjjenek értem. Még az új, tűzpiros rúzsomat is magamra kentem, csakhogy egy kicsit feledtessem magammal azt, hogy az elmúlt három napban milyen megpróbáltatásokon mentem keresztül. A folyósóra kinéztem, az egyik nővér rám köszönt, hogy jó napot kívánok, én meg visszaköszöntem, hogy szia Ibolya. Ibolya megtorpant, visszanézett és jót vigyorogtunk, hogy nem ismert meg talpig sminkben. Három napig az ember a vesetál fölé hajolva egy teljesen más arcot visel, mint a mindennapokban. Azért is kértem meg Anyuékat, hogy ne jöjjenek látogatóba. Kedden beszállítanak, csütörtökön hazaszállítanak. A közte lévő kínlódásaimat egyáltalán nem kell nekik látniuk, mert csak megszenvednék ők is azt az időszakot.

Otthon első utam ismét a fürdőszobába vezetett, lemostam a bőrömről a kórházat, hajat és fogat mostam. De valahogy az orromból a kemó szagát és a számból az ízét csak napok múlva fogom elhagyni. Addig is, hol egy kis ropival, hol egy kis csokival vagy burgonyaszirommal próbálom kikergetni azt a megmagyarázhatatlan ízt a számból.

A karomra jégzselét kellett kötni, mert a vérhígító,- és a csípős injekció olyan púpot csinált, hogy ha véletlen valami hozzáér csillagokat láttam. Gondolom az izomba lett bökve, és attól pupultam meg.

A délutánt végig pihentem a pihe-puha ágyikómban, aludtam is. Este a melegtől rosszul lettem, fél órát ölelgettem a lavórt az ágyam szélén, miközben áradt be a szobámban a három szárnyú ablakon keresztül a hideg levegő. Lassan elnyugodtam, és álomba merültem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése