2016. február 6-7. szombat-vasárnap

Éjszaka megpróbáltam Pálma által ajánlott agy áthullámozást :) . Ha haza nem is sikerült vele eljutnom, de annyira ügyesen áthullámoztam az agyamat, hogy eljutottam a szőlőhegyünkre, ahol a kinti padon ülve egy napszemüvegen keresztül, a tejszínhab alakú felhőket szemléltem és még a madarak csicsergését is hallottam. Utána meg a horvát tengerparton, Dramaljban jártam, ahova nyaralni járunk egy baráti társasággal. Éreztem a talpam alatt az apró kavicsokat, hallottam a tenger morajlását. Hihetetlen érzés volt. Annyi energiát kaptam ettől, hogy egy félmaratonnal is

megbirkóztam volna. Ne nem futva, csak sétálva.

A hétvége elég nyugodtan telt. A kórteremben csak hárman feküdtünk, két ágy kiadó volt.

Láztalan voltam, látogatók kérésemnek megfelelően nagyon kevesen voltak.

Közben elővettem a Titkos kert színező könyvet is, amit Marcsitól kaptam egy doboz színes ceruza, faragó és radír kíséretében. Valahogy most nagy kedvet éreztem hozzá, hogy elmerüljek a színek világába. El is kezdtem egy dupla oldalas gyönyörűséget. Bár a fenekem egyre jobban lüktetett, de kértem ülőgyűrűt (ez egy középen lyukas körpárna), a látogatók részére kitett kisszékre (én csak fejőszéknek hívom) tettem, arra ültem, és az ágy végéről levett lázlaptartóra tettem az ágyon a könyvet. A színek a hatalmukba ragadtak és órák hosszan árnyékoltam a titkos kert egyik szegletét.

Enikő írta, hogy sokan megállították a macskura buliban, és a faluban is, hogy érdeklődjenek felőlem. Nagyon jól esik. Sokan lehet, hogy tolakodónak vélik, vagy vélnék, azonban nekem ebben egyáltalán nincs ilyen érzésem. Nagyon jól esik a lelkemnek minden bátorító és együtt érző üzenet. 

Bár ezzel együtt érezni igazán az tud, aki egy ilyen betegséggel megküzdött és felgyógyult belőle, vagy épp benn van.

Gyertyaszentelő ünnepére a milejszegi templomban a gyönyörű nagy karácsonyfák ma lebontásra kerülnek. Ott dolgozik a jól megszokott kis csapat. Hiányoznak, hiányzik a légkör, a templom megnyugtató hangulata.

Közben Anyuék is megjöttek, hoztak finom hazai menüt, mert a kórházi valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Aztán váratlan hírrel szolgáltak.

Ildikó ötlete alapján Kati és Enikő, Ildikóval együtt jótékonysági rendezvény szervezésébe kezdett a részemre.

Ildikó kisfia agydaganattal küzdött, de sajnos 2013. őszén ezt a csatát elvesztette. Amikor ő Szombathelyre járt kemoterápiára, nekik is szerveztek egy jótékonysági rendezvényt, és az nekik hatalmas segítséggel szolgált. Mind lelkileg, mind anyagilag.

Hogy ezt a hírt én, hogy fogadtam? Nem könnyű rá szavakat találni. Be kell vallanom, hogy lelkileg engem teljesen paccsra vágott. Jól kibőgtem magamat. Majd mondta Anyu, hogy a lányok nem engedélyt szeretnének tőlem kérni, mert azt tőle kértek és megadta nekik, hanem csak hogy a puszta tényeket közlik velem az ő tolmácsolásában.

Üzenték, hogy kik fognak fellépni, és egy kis családias hangulatú tavaszváró rendezvény lesz. Semmi extra dologra ne számítsak.

Miért vágott teljesen paccsra? 

Először azért mert miért pont nekem? Sok betegséggel küszködő ember van még a faluban, biztos sokaknál kivágja a biztosítékot, hogy mások jobban rászorulnának egy ilyen rendezvényre.

Másodszor egy ilyen jellegű rendezvény nem kismiska. Ezt megszervezni, lebonyolítani. Tudom, pár rendezvényt szerveztem, lebonyolítottam.

Aztán, hogy milyen önzetlen barátaim vannak. Ez annyira elérzékenyített, hogy percekig szóhoz sem jutottam, ami nálam nagy dolog.

Negyedszer az villant be, hogy ha jótékonysági, akkor annak pénzügyi vonzata is van. És én nem szeretném, hogy az emberek a kevés megélhetésükből engem támogassanak. Soha nem voltam olyan, aki másoktól várja a pénzügyi segítséget. Addig nyújtózkodtam amíg a takaróm ért.

Enikő mondta, hogy majd másnak is szerveznek programot, de mivel nekik én vagyok a barátjuk, ezért én vagyok az első, akinek ezt megteszik. Hihetetlen. Felfoghatatlan.

Azt hiszem a lelkemet erre treníroznom kell. Most azt kell erősítenem.

Tizennegyedik éjszakámra készülök a kórházban. Holnap ismét egy új hét kezdődik .