2016. április 9., szombat

2016. április 9. szombat - Hacacáré


Reggel időben ébredtem, Anyuék már sutyorogtak kinn, szépen halkan, hogy ne ébresszenek fel. Persze alig vártam már, hogy a nap felkeljen. Ami nagyon csábított kifelé az ágyból, hogy megnézzem mi a helyzet népszaporulat terén.
Egy a sok közül :) 
És igeen … keltek már ki kiscsirkék. Én annyira de annyira boldog voltam. Soha nem láttam még, hogy milyenek a kiscsirkék a tojásból kikelve. Amivel eddig mindig találkoztam, az a gyönyörű sárga pelyhes kis maroknyi csipogó élet. De ezek a csöpp kis csirkék, esetlenek, maszatosak, nedvesek, esnek-kelnek. És hihetetlen ilyenkor, hogy mekkora egy mocsok vagyok, de már látom a gőzölgő rántott csirkecombokat a tányéromon. Na de a nyálamat letörölve, tovább csodáltam ezeket a csöpp kis jószágokat. Voltak köztük sárgák, feketék, kopasznyakúak, itáliaiak. Színes kavalkád.

Majd gyorsan összekészültünk, irány a templom, mert Laci atya a gyógyulásomért 9 órakor szentmisét celebrált. A szertartás nagyon megható volt, küszködtem a könnyeimmel, de aztán úgy gondoltam, jobb ha szabad utat engedtem nekik.

Délelőtt anyuék pogácsát sütöttek Erzsivel, én készültem a délutáni programra. Testben és lélekben. Ezekben a napokban nem ettem sokat, hogy a mai napon ne legyen felesleges forgalom a beleimben, és ne lepjen meg senkit sem a kitörő harsonaszó egy csendesebb pillanatban. Bevallom, engem néha szórakoztat, de nem hiszem, hogy mások ezt nagyörömmel fogadnák.

Gábor 
Kimanikűröztem a körmeimet, szép bordóra kifestettem őket. A hajammal sajnos nem sikerült dűlőre jutnom, mert bárhova is igazgattam, egyre több hajszál maradt a markomban. Timivel beszéltem, mondta, hogy menjek és rittyent egy csodát a fejemre. Nem tudom, hogy csinálta, olyan hajkoronát varázsolt a kevés hajamból, hogy nem látszódtak a hiányzó hajszálak.

Aztán Gábortól kaptam egy messenger üzenetet egy képpel. Vele együtt jártunk angolra még évekkel ezelőtt. Ő nem tudott jönni a délutáni rendezvényre, mert Visegrádon volt Spartan versenyen. De nagyon figyelmes volt és még ott is "velem " volt, és a kép amit küldött olyan jó érzéssel töltött el. Küldte az erőt a Visegrádról. Éreztem is. Látnotok kell Nektek is. Na persze a nagy pakolásban a rossz papírt vette elő a célba érésekor. Ez aztán javításra került. 




Az idő gyorsan haladt előre, sokkal gyorsabban, mint az ildomos lett volna. Közeledett az idő, hogy az autót indulóra kellett állítani. A lelkem egyre nyugtalanabb lett, és nem tudtam sehogyan sem megnyugtatni magamat. Nem vagyok híve annak, hogy nyugtatókkal tömjem magam, de be kell vallanom, hogy egy gyengébb fajtához nyúltam és bekaptam egyet.
Felvettem az újonnan varrt ruhámat, fekete vastag harisnyát húztam, és az elmaradhatatlan fekete 8 centi sarkú bokacsizmát vettem fel hozzá. Feltettem egy lazának nem mondható sminket a vörös rúzsommal, hogy egy kicsit az önbizalmamat növeljem, mert valahogy a vartyogó béka feneke alatt volt.

Negyed ötkor indultunk el otthonról, öt órakor kezdődött a rendezvény. Gondoltam, ha valaki szeretne beszélgetni velem, akkor arra lehetősége lesz már a műsor előtt.
A lányok mérhetetlenül sokat dolgoztak, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Dekoráció, tisztaság, rend és rengeteg ülőhely. Ilyen sok padot még nem láttam berakva a milejszegi faluházba.
Megkértem a csajokat, hogy nekem és Anyuéknak mindenképpen párnás széket készítsenek be, mert nekem sokkal kényelmesebb azon ülni, mint egy fapadon. Nem hiányozna még egy felfázás. És annyira figyelmesek voltak, hogy ennek a kérésemnek eleget tettek.

Elfoglaltam a helyemet az első sorban, és vártuk, hogy elkezdődjön a műsor. Hogy mögöttünk mi történt nem tudom, nem néztem hátra. Majd a konferanszié jött és elkezdődött...
Rengeteg fellépő jött egymás után sorban. A műsor jól szervezett és szórakoztató volt.

Mindenki nagyon kedves volt velem, az előadók keresték a szemkontaktust. De az, hogy kik léptek fel, ebben a posztban most nem sorolom fel, mert megjelentetek egy Hacacáré margójára bejegyzést is, ami megjelent a Milejszegi Krónika havonta megjelenő újságjának májusi számának mellékleteként. Abban összefoglaltam mindent, amit akkor kiszerettem volna írni magamból, és akiknek köszönetet szerettem volna mondani. Aztán a cikk megjelent még a Csonkahegyháti Hírmondóban is, hisz onnan is nagyon sok fellépő volt és rengetegen támogató is. Annál jobban most sem tudnám megfogalmazni a gondolataimat. 

A hacacáré műsora alatt volt két szünet. Az első szünetben, amikor felálltam és megfordultam a közönség felé, hihetetlen látvány tárult elém. Egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyi de annyi ember volt ott, támogatva engem a gyógyulásomban. A könnyeimmel küszködtem, de aztán nem sok időm volt mert egy kígyózó sor indult meg felém. Sok ajándékot kaptam, rengeteg ölelés és még több megerősítést.

A szünetekben sütikóstoló volt. Rengetegen ajánlottak fel süteményt is erre a rendezvényre. Az ő nevük is a következő bejegyzésben lesz olvasható.
A második felvonás utáni szünetben is sok emberrel váltottam pár szót. Majd a harmadik felvonásban, az erre az alkalomra alakult Milejszegi Amatőr Színjátszók adták elő nagyon humoros előadásukat. Helén s a tehén, avagy gyalog mint Balogh címmel. Nagy sikert arattak.
(És egy kis titok. A mai napon is (2016.09.25.) működik a színjátszók csapata és már sok fellépésen vannak túl. Második darabjuk bemutatója is megtörtént. Ez nagy öröm számomra, és várom, hogy csatlakozhassak hozzájuk a gyógyulásom után én is)

Miután a műsor befejeződött jött a báli előzenekar a Bomba. Az ő zenéjüket még kicsit hallgattam, sőt egy kicsit rotyokáltam is, de olyannyira mérhetetlen fáradtságot éreztem, hogy elbúcsúztam mindenkitől és hazajöttem.

Az éjszakát bál zárta. Edina küldte onnan is a szelfiket, és elhangzott a nagyon nagyon megríkatós „azért vannak a jó barátok” szám is. Erről egy rövid videó is készült. Elsőre nem sikerült megnézem a könnyfüggöny mögül, másodszorra sem. Sőt csak nagyon sokadjára tisztult ki a képernyőm.

Nagyon nehezen jött álom a szememre, még éjfélben Pálmival cseteltünk egy jó nagyot. Ámulva és bámulva, hogy mennyi ember eljött a rendezvényre. Csak tippelni lehet, de a műsor alatt közel 250 ember fordult meg a faluházban. Ehhez még hozzájön az esti buli.

Hálámat azóta is csak rebegem a jó Isten felé, és kérem őt, hogy ennek a sok embernek az életét viselje kitüntetett figyelemmel!

Pár kép a hacacáréról a teljesség igénye nélkül: 

Marika 

Csonkahegyháti Retro Tánckar
Kutyakölykök
Zumba Pálmival
Krisztián 
Barbi és Petra
Aranka néni - az óvodában dolgozott amikor ovis voltam
Hertelendy Attila művész úr

Edina, Kati és Enikő - bejelentkezés a buliból 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése