Nyolc hét óta először aludtam végig az éjszakát. Valószínű, hogy a láztól és a rá kapott gyógyszertől sikerült ez az extra hosszú alvás.
A reggeli viziten arról
tájékoztattak, hogy másnap, kedden hazamehetek. Már lélekben otthon voltam.
Az, hogy a sztómám külön életet
él, elég nehezen viselem. Folyamatosan kurtyog, puffog, ereszt, hangokat ad ki.
Kezdek ettől begolyózni, de az agyamnak diktálom, hogy meg kell szoknom, mert ez
ellen nem tudok semmit sem tenni. A legfőképpen azt kell megtanulnom, hogy ne
szabadkozzak egyfolytában miatta. Lehetetlen küldetésnek érzem. Főnővér
találkozót szervezett le nekem egy hölggyel, aki sztómával él, és ő a saját
tapasztalatait tudja átadni nekem.
A nénit, aki tegnap este érkezett
vissza, eltolták a műtőbe, de szegényem olyan félelemmel ment el, hogy azt
hittem rosszul lesz.
Aztán kaptam két új szobatársat
menet közben. A nénit műtét után az intenzívre vitték megfigyelni. Most
jelenleg hárman vagyunk a kórteremben. Fiatalos csapat. Ismerkedünk.
Délelőtt 11 órakor ismét felment
a lázam 38,6-ra. Andi - falubelim - volt nálam pont ekkor a szeptikus osztályról, mert hallotta,
hogy bent vagyok a kórházba, és leugrott megnézni. Segített melegítőből
átöltözni alvós ruciba. Jöttek a nővérek, vénásan kaptam algopyrint, és
ugyanazzal a bökéssel vért is vettek le tőlem hemokultúra vizsgálathoz, hogy
mégis mi okozhatja a lázamat.
A hírek egyfolytában influenzajárványról
szólnak. Na szuperjó. Nem elég még a bajom.
Dia ismét a sebészeten
kézbesített és beugrott hozzám. Közben Pálmi írt, hogy nem messze van tőlem,
felugrana hozzám, Dia lement elé a földszintre. Hozott fagyöngy, galaj és dió
tinktúrát. Andris küldte. Fincsi cucc. Beszélgettünk, közben meghozták az ebédet, mint egy
finnyás gyerek megturkáltam, pár kanállal ettem belőle.
Nagyvizit.
Utána jött a diétás nővér és
átvettük vele, hogy a következő 6 hétben mit és hogyan ehetek. Pálmi is
végighallgatta velem, hátha neki jut eszébe olyan kérdés, ami nekem nem.
Bélműtöttek diétáját kell tartanom. Magos gyümölcsöket, péksüteményeket
kerülnöm kell. Puffasztó ételeket, csípőseket nem ehetek. Zsírt, szalonnát, meg
az ilyen jellegű dolgokat ismét hanyagolnom kell. Helyette felvágottakat ehetek (bár én úgy gondolom,
hogy a felvágottakban vannak olyan dolgok, amiket nem szabadna a belünkbe
beengedni) . És a többi és a többi. Kaptam egy A4-es papírt, azon le van írva,
mit szabad és mit nem.
Délután Enikő is meglátogatott. Lélekerősítőnek hozott Böjte Csaba könyvet. Így már az online erősítőimet mind
láthattam. Edina az elmúlt napokban többször is meglátogatott. Klári, Kati és Imrus is folyamatosan érdeklődik. Betti és Szabolcs babáznak, hisz január 24-én megszületett a kisfiúk Márton.
Este aztán ismét belázasodom. 7
órakor 38,8. Egyre jobban érzem, hogy a keddi hazamenetel nem fog megvalósulni.
Összeszottyanok, annyira jó lett volna az otthon melegét érezni.
Ehelyett ki tudja, meddig kell a
sebészeten dekkolnom.
Valahogy a műtét utáni időszakot
sokkal jobban átvészeltem lelkileg és testileg is, mint ezt a lázas
állapotot. Annyira tehetetlen az ember, amikor a saját verejtékében úszik, és a
kezei lábai nem engedelmeskednek neki.
Ráadásul ma a megszokott ápolói
csapatot megcserélték. Akik eddig a női osztályon voltak, mentek a férfi
osztályra, és a férfi osztály ápolói jöttek a női oldalra. Újabb ismerkedés
mindenkivel. Már az előző csapatot megismertem, megkedveltem.
Este megkapom még a megszokott
parafin olajat is, amit minden nap meg kell innom, hogy zsírozottan menjenek a
dolgok. Jön a szuri is, vérhígító.
Kapok lázcsillapítót. Negyed
10-kor 37,6, rá fél órára már csak 37,0 a testhőmérsékletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése