2016. január 31. vasárnap

Szombat este elég hamar bealudtam, Pálmának írtam, hogy tusolás után írok még neki, de aztán elmaradt, mert közben telefonon is kerestek és bealudtam. Szegénykém.
Éjjel 1 órakor aztán megébredtem. Sétálgattam a szobában, nézelődtem, nem zavartam senkit sem, hisz egyedül voltam. A szemben lévő épületben dolgoztak.

Ez volt az első kórházban töltött nap, amit a reggeli tusolás után úgy folytattam, hogy nem hálóinget vettem fel. Melegítő alsó és egy póló. Ez a vasárnapi kórházi öltözékem.

Furcsa, hogy vasárnap van, és a megszokott menetrend, miszerint készülök a szentmisére, kimarad. Valahol üresnek érzem a készülődés  8-9 óra közötti időszakát.

Közben kimentem a folyosóra is, nem volt nagy nyüzsgés. A hátsó szobák előtt ismerős férfit vettem észre. De mivel sokkal vékonyabb, mint amire emlékeztem, nem voltam biztos abban, hogy tényleg az én ismerősöm e. Ő is csak néz folyamatosan. Bátortalanul, de köszöntünk egymásnak, és amikor egyeztettük, hogy mégis kik vagyunk, és hogy mindketten azok vagyunk, akikre gondoltunk, nekiálltunk beszélgetni. Kiderült, hogy a felesége rosszul lett és felvették őt is a sebészetre. Most majd vizsgálatok lesznek náluk is. Majd elköszönt a felségétől, aztán tőlem is, és mondta, hogy megy szentmisére. Majd utána még visszajönnek a gyerekekkel.

Egy emelettel alattam a traumatológián a nálunknál három házzal odébb lakó néni erősödik. Gondoltam, most én látogatom meg, mert a múlt nap ő is meglátogatott. És mivel még nincs látogatási idő, csak nem keres senki sem. Az majd csak 10 órától lesz.

A nővérpultnál az ügyeletes orvos ült, azért megmondtam neki, hogy hova készülök, nehogy azt higgyék, hogy leléptem a térképről. Lifttel megyek le, lépcsőzni nem merek.

Kicsit beszélgettünk, majd visszafelé vettem az irányt a sebészetre.

Ahogy a folyosóra befordultam, az ápolónő jött ki a szobából utána az unokabátyám és felesége. Azt hitték, hogy elvesztem.

Velük is megbeszélünk mindent, mi van velem, hogy vagyok, ők hogy vannak. Meghagyták, bármire szükségünk van, szóljunk, jönnek, segítenek. Bármiben, a ház körüli munkákban is. Ezt nem is tudom hányszor, de hányszor hallottam a napokban. Nagyon jó érzés, hogy sok segítőkész ember van a környezetemben. Szerencsésnek mondhatom magam.
Visszajött az ismerősöm a gyerekeivel a felségéhez, és nagyon kedvesek voltak, mert hoztak narancsos túrótortát, piskóta alapon. Gondoltam, ha a narancsot leveszem róla, és jól megrágom, elég pépes lesz, és beleillik a diétába. :) 

Közben jöttek a további látogatók is. Imrus és Kati is voltak. Nagyon örültem nekik. Józsi unokabátyám ma töltött csirkecombot szeretett volna hozni, de a tegnapi ötlete sokkal jobb volt, kebab tál. Most komolyan. Nem cuki? De aztán rájött, hogy úgysem ehetek ilyeneket most. Maradtam a brokkoli krémlevesnél és valami pépes második fogásnál. Hát ez most annyira nem volt a fogamra való.

A nap folyamán az anyagcsere lelassult. Ami volt, azt saját magamnak kellett ellátnom. Érdekes, mert még az éjszakás nővér azt mondta, hogy az ő dolguk, amíg náluk vagyok. Nincs is ezzel semmi baj, előbb megtanulom, mi hogy esik kézre ez az ürítéses dolog.

Anyuék is voltak nálam, mint minden nap, és mondták, hogy Laci atya a szentmisét Milejszegen értem és Mártonért mondta, aki előtte egy nappal született, mint, hogy én bekerültem a sebészetre. Ki is emelte a szentmisén, hogy a szentlecke, amely a mai napon felolvasásra kerül, az az én nagy kedvencem. Szent Pál Szeretethimnusza. Véletlenek nincsenek. Anyu mondta, hogy végigsírta a misét, és mások is. Ahogy mesélte, azt meg én.

Szombaton egyházközségi gyűlés volt, ahova nem tudtam elmenni, és ott is értem imádkoztak.

Ezen a napon még Szolnokon és Kőszegen is a gyógyulásomért szóltak az imádságok.

Edinának írtam, hogy annyira aggódik körülöttem mindenki, és bennem nincs sem aggódás, sem nyugtalanság, biztosan elhallgatnak előlem dolgokat. Mert különben miért érezném így. Megnyugtatott, hogy ők is csak annyit tudnak, mint amennyit én, és azért aggódnak értem, mert nagyon szeretnek. Folyton mindenki megbőget… Ez nem ér. Valahogy felfoghatatlan számomra, hogy ennyi ember mellettem van. Miért? Megérdemlem én ezt? Mivel érdemeltem ezt én ki? Folyamatosan ezek a gondolatok kattognak az agyamban.

5 óra előtt megérkezett a néni is, akit pénteken felvettek az osztályra. Szegény annyira nyugtalan, hogy képtelenek vagyunk a férjével vigasztalni.

Este aztán valahogy nagyon furcsán érzem magamat. Ég a szemem, vacogok. Tuti belázasodtam. Nem tévedtem. 38,1. Egyre jobban fogy a százas papír zsebkendő. Az orrom alja teljesen kidörzsölődött a bőr. Kaptam gyógyszert, hamar elnyomott az álom.